Pilisszántói Boldogasszony kápolna
Az épület alapkövét 2006. június 19-én rakták le, és 2006. december 21-én szentelték fel a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. A kápolna Makovecz Imre és Örfi József terve alapján készült, alaprajza körforma. Két jellegzetes, 9 méter magas tornya előrehajló csuklyás, pálos szerzetesekre emlékeztet. Az épület alapját Vad Tivadar és Szőke András öntötte ki.
A Boldogasszony kápolna Pilisszántó közelében található a településen kívüli erdőben, 30 perces autóútra Esztergomtól és Szentendrétől. Az épület adakozásokból és munkafelajánlásokkal készült el. Első kövét 2006. június 19-én rakták le miután Vad Tivadar és Szőke András kiöntötte a kápolna vasbeton alapját, Kuhajda Tibor pedig elkészítette a fazsaluzatot, mindezt felajánlásból tették a mesteremberek is, munkájukat ingyenesen végezték.
Az épületet Makovecz Imre és Örfi József tervezte. Makovecznek ez volt az első olyan terve, ahol az egész épület csak kőből és nem fából épült. A kápolna alaprajza körforma, két jellegzetes, 9 méter magas tornya előrehajló csuklyás, pálos szerzetesekre emlékeztet. Az őrtornyok között a Napmadár, a Szentlélek szárnyaló lelke hívogatja a hívőket és üdvözli a szemben felkelő Napot. A széttárt szárnyak közepén lévő fehér gömb, benne a kereszttel a megváltó Krisztus testét, az élet kenyerét, az oltári szentség kisugárzását kívánja szimbolizálni. A kápolna kupolájának tetején levő fénynyílást Buczkó György készítette, alakja a szántói Pálos Keresztes Kő formáját kapta.
A kápolna közelében áll a Pilis Keresztje, az épülettől nem messze található a Sziklaszínház és a Pilis Kapuja. Egy pilisszántói kirándulás során érdemes útba ejteni a Dunakanyar egyik legizgalmasabb barlangját, a Pilisszántói-kőfülkét is.
A kápolna környékén több tűzrakóhely és pad is található, így a megfáradt túrázók pihenésre lelnek itt. A kereszt mellett található bánya veszélyes terület, így fokozottan figyeljen mindenki magára és gyermekeire. A kilátás páratlan, csodaszép képeket lehet készíteni a környező dombokról és településekről.
forrás: ilovedunaknyar.hu, kozelestavol.hu, csodahelyek.hu, pilisjarok.hu