5 érdekesség Pest megyéről

Pest megye városai

Pest megye az ország legtöbb, 48 várossal rendelkező megyéje. Sőt, itt laknak a legtöbben az országban. Pest megye 18 járásához 187 település tartozik.

 

Magyarország földrajzi középpontja

Magyarország földrajzi középpontja Pest megyében található, Pusztavacstól 1 kilométerre, természetvédelmi területen. A jeltorony egy 11 méter magas, nyolcszögű gúla vasbeton vázon vörösfenyő deszkafedéssel. A torony csúcsa – egy aranyszínű félgömb – jelöli a földrajzi középpontot. A napóra Gáti Gábor munkája.

 

A Duna

A Duna a második leghosszabb folyó Európában. Magyarországi szakaszának a negyede Pest megye területén található. A nemzetközi vízi közlekedésben és áruszállításban is fontos szerepet játszik a folyó. A hajózás megkönnyítése és gyorsítása érdekében több csatorna is kapcsolódik a Dunához, ezek közül az egyik legjelentősebb a Rajna-Majna-Duna-csatorna.

 

A megye legmagasabb pontjai

Pest megye legmagasabb pontjai: Csóványos (939 m), Pilis (757 m) és Dobogó-kő (700 m). A Csóványos a Magas-Börzsöny része, Pest és Nógrád megye határán fekszik. A majd ezer méter magasan lévő csúcsot mind a négy égtáj felől meg lehet közelíteni, minden irányból ugyanis jól karbantartott turistaút vezet fel a kilátóhoz.

 

A legészakibb település

Pest megye legészakibb települése Bernecebaráti. A község a Szobi járásban található, Kemence és Parassapuszta között. Bernecebaráti ősi településnek számít. Az idelátogatók megtekinthetik a Szokolyi- és a Huszár-kastélyt is és bejárhatják a palóc lakóházakat.