Gyermekbarát kirándulások őszre

Az iskolai hétköznapok és munkanapok fáradságát érdemes hétvégén egy tartalmas és energiával feltöltő kikapcsolódással tölteni. És mi lehetne ehhez kedvezőbb program, mint egy családi kirándulás a természetben, a szabadba. Hoztunk néhány kedvcsináló példát.

 

Szentendrei skanzen

Sok családban évek óta nagy kedvenc a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amelyet nemcsak a család fiatalabb tagjai kedvelnek, de a felnőttek számára is izgalmas program és kedves kirándulási helyszín. Ebben az is közrejátszik, hogy az egész egy hatalmas, körbekerített terület, így nem kell minden másodpercben azon aggódni, hogy merre futnak el a gyerekek.  Ha a berendezett porták és kiállítások nem kötik le őket, akkor is akad program bőven, hiszen a 168 látnivaló mellett kisvonat, állat udvar, játszótér és játék udvarok várják a legkisebb felfedezőket, hogy kipróbálják a régi idők játékait, melyekhez hasonlóval a nagyszüleik vagy dédszüleik is játszottak egykor. Azoknak, akik a vonatozást inkább kihagynák, lehetőség van kiskocsi bérlésre is, ami a gyerekeknek már önmagában szuper program. Melyik gyerek ne imádná, hogy belehuppan egy cuki kis járgányba és anya vagy apa húzza őt?

Visegrád

Korábban már mi is írtunk a Salamon-toronyról és a várról is. Most pedig egy másik helyszínt ajánlunk a figyelmetekbe.  Érdemes ellátogatni a Zsitvay-kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk nemcsak Visegrádra, hanem az egész Dunakanyarra. Kisebb gyerekekkel nehéz még hosszabb túrára indulni, így ez a helyszín ebből a szempontból is jó választás, könnyen megközelíthető, a Bob pálya melletti parkolóból mindössze 10 perces sétával elérhető. A rövid, de meredekebb kaptató után, a kilátóhoz felérve egy nagy tisztás fogadja a látogatókat, ahol padokat és asztalokat is találunk, így nyugodtan elfogyaszthatjuk a magunkkal hozott szendvicseket. A kilátóhoz közeli parkoló mellett egy minigolf pálya is található, ahova 3 éves kor feletti gyerekkel már nyugodtan lehet menni. Természetesen a játszóteres programról se kell lemondania annak, aki ezt a helyszínt választja. A Mátyás Király Mesepark a város központjához közel, a Királyi Palota mellett található. Nagyon színes, nagyon látványos, a kicsik biztosan jól fogják magukat itt érezni.

Ligeti-tó Vácott

A Hétkápolna mellett található Ligeti-tó tökéletes program, ahol a kicsik futkározhatnak, kacsákat etethetnek és teknősöket is leshetnek, ahogy az őszi napsütésben sütkéreznek a kidőlt fákon. Bár gyerekekkel nem kifejezetten ajánljuk, de itt járva akár az Ártéri Tanösvényt is érdemes felfedezni, erről már egy korábbi cikkünkben mi is írtunk.

forrás: ilovedunakanyar.hu, szentendreprogram.hu, visegrad.hu