Pilisszántó

Szakrális séta a Pilis kapujában

Az alig 3000 fős Pilisszántó Pilisvörösvár és Pilisszentkereszt között, a 757 méter magas Pilis lábánál fekszik. A település Magyarország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, ahol rengeteg élmény várja az idelátogatókat.

Aki a 10-es úton közelíti meg a települést és jó a szeme, már messziről láthatja a hegytetőn magasodó Boldog Özséb-kilátót. Az elnevezés nem véletlen, hiszen a területen évszázadokkal ezelőtt pálos kolostor működött, a falu templomában pedig egy ősi, kőbe vésett keresztet is szemügyre vehetünk, amelynek alakja több helyi építményen is visszaköszön.

Pilisszántó erdős tája számos természeti értéket rejt, emellett sokan szakrális helynek is tekintik. Nyugalomra és békére lelhet az, aki egy csöndes imádságra ellátogat a Boldogasszony Kápolnájába vagy a Pilis Keresztjéhez és a 2017 decemberében felszentelt Jézus szoborhoz.

A Pilis-tetőre vezető utak egyike a Csillagösvény. Különlegessége, hogy a faragott oszlopokon szenvedés helyett a magyar történelem nagy alakjai jelennek meg. A másik út a Szikla Színházba vezet, ahol korábban számos koncertet és színházi előadást tartottak.