Szent István templom

Az egykori bányavárosban, Nagybörzsönyben áll Magyarország egyik legszebb Árpád-kori temploma, amelyet Szent István királynak szenteltek. Az épület a község központjától távol, egy dombtetőn helyezkedik el. A templomot egy XVII. századi kőfal övezi.

A templom hajója és szentélye a XIII. század elején épült, majd a tatárjárás után egészült ki a díszes főpárkánnyal és toronnyal. Ez volt a település plébániatemploma egészen a XV. század elejéig. Az évszázadok során sikerült megőriznie eredeti kialakítását, még a törökök sem bántották, így – a szükséges helyreállítások után is – szinte változatlan formában őrzi a román stílusjegyeket.

Talán a legérdekesebb látnivaló a szentély külső falának párkányát díszítő tizenkilenc bajuszos emberfej. A legenda szerint ezek a betörő és elűzött tatárokat szimbolizálják, elrettentésül a barbároknak is, hogy még egyszer ide ne merészkedjenek. A huszadik helyet pedig meghagyták arra az esetre, ha esetleg visszatérne a támadásban megmenekült egyetlenegy tatár.

A templom többször is gazdát cserélt a Zsigmond király által betelepített német protestánsok és a helyi katolikusok között. Napjainkban nincsen már rendszeres vasárnapi szentmise a templomban, de kedvelt helyszíne esküvőknek. Előzetes bejelentkezéssel látogatható.