Nagy Feró
A Beatrice és az Ős-Bikini frontembere 2021 márciusában elnyerte a Kossuth-díjat a magyar rockzenében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. A rendszerváltás előtti és utáni korszak fontos alkotója; generációk zenei stílusát formálta zenéjével. Nagy Feró, vagy ahogyan ő is gyakran nevezi magát, „a Nemzet Csotánya” igen sokoldalú előadóművész: zeneszerzői, dalszövegírói pályája mellett színpadi és filmes színészként is szerepelt már. A kiváló zenész 3 évtizede telepedett le a Pest megyei Őrbottyánban.
Feró a magyar új hullámos rockzene egyik meghatározó alakja, már a hatvanas évek óta zenél és énekel különböző rock és punk zenekarokban. 1978-ban megreformálta a Beatricét, amelynek ekkor ő lett a frontembere. Az új tagokkal áttértek a rockzenére, ami közkedveltté tette őket a fiatalok körében. Mivel nyíltan felvállalták, hogy nem értenek egyet az akkori állami-politikai rendszerrel a központi vezetés többször megpróbálta ellehetetleníteni a zenekart, Ferónak még az útlevelét is bevonták. 1981-ben felsőbb utasításra a zenészszervezetek is elhatárolódtak tőlük, így végül a feloszlás mellett döntöttek. Ferót viszont nem lehetett eltántorítani a zenéléstől, még ebben az évben megalapította az „Ős-Bikini” nevű együttest, amelynek 4 évig énekes-frontembere volt, majd D. Nagy Lajos vette át ezt a szerepet tőle.
Feró a zenei pályája mellett színészettel is foglalkozott: 1983-ban ő alakította Laborcot az István, a király c. rockopera ősbemutatóján. Később eljátszotta a Hair c. musical főszerepét, Bergert is majd 1986-ban átdolgozta Shakespeare Hamletjét egy rockosabb változatra, amelyet ezután egymást követő tíz napon keresztül adtak elő az Egyetemi színpadon.
1987-ben újjászervezte a Beatricét, amely elhozta a zenekarnak a megérdemelt sikert és közkedveltséget – több daluk is a slágerlisták élén végzett ebben az időszakban. Feró 1989-től rádiós műsorvezetőként is dolgozott: a Garázs c. műsort vezette, amelyben problémákkal küzdő fiataloknak segített, amellett, hogy amatőr együtteseknek is lehetőséget adott a bemutatkozásra. De nem csak a rádiózásban próbálta ki magát, a korábbi színészi munkákat később továbbiak követték. Az évek során több filmben is szerepelt, pl. az Argo-ban vagy a manapság vetített Keresztanyu c. TV-sorozatban.
Sokan találkozhattak vele az egyik hazai kereskedelmi csatornán még 2010-ben indult tehetségkutató műsorban, ahol mentorként szerepelt. Már az első évben sikert aratott, hiszen mentoráltja, Vastag Csaba nyerte meg a tehetségkutatót abban az évben. Még két évad erejéig tért vissza a műsorba. Zenei pályafutásának elismeréseként 2016-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2019-ben pedig a Petőfi Zenei Díj – Életműdíjat vehette át. 2021-ben – a magyar rockzenében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért – Kossuth-díjban részesült.
Fiatalkorát Budapesten töltötte, de már 25 éve Őrbottyánba költözött a családjával. Több mint 30 éve él boldog házasságban, két felnőtt fia és egy lánya van.
forrás: dunakanyarregio.hu, mult-kor.hu, origo.hu, penzcentrum.hu, port.hu, rtl.hu, wikipedia.hu, forumhungaricum.hu, promotions.hu