Agárdy Gábor emléktábla Fóton

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, ikon- és portréfestő a Pest vármegyei település díszpolgára volt. Tiszteletére január 21-én délután avattak emléktáblát az Agárdy utca és a Hargita utca sarkán. A kiváló színművész 17 éve, 2006 januárjában hunyt el.

Agárdy Gábor

Az apai ágon örmény származású színész. Nagyapja az örmény népirtás egyik szenvedő áldozata volt, apját pedig menekülés közben valaki beemelte egy szekérbe, így menekült meg a török mészárlás elől. Már gyermekként színpadra került a szegedi színházban. Mindamellett a Tisza parti városban cseperedve csodálkozott rá, micsoda karizmája van az olyan embereknek, mint amilyen Juhász Gyula, Móra Ferenc, József Attila, vagy éppen Szent-Györgyi Albert volt. Az élénk fantáziájú, kiváló megfigyelőképességű fiú tizenöt évesen került be – középiskolai tanulmányait feladva – egy színitanodába. A szegedi pályakezdés után évekig vándorszínészként gyakorolta hivatását. Idővel kőszínházakban is feladatokat kapott.

1942 és 1952 között a Miskolci Nemzeti Színház, majd 1955-ig a Budapesti Operettszínház, később a budapesti Petőfi Színház, végül 1964-től 1985-ig a Nemzeti Színház tagja volt, amely 1989-ben örökös tagjának választotta. A sikerek mellett némi hányattatást is megtapasztalva, testvérként szeretett kollégájával, Sinkovits Imrével együtt kapta meg 2000-ben az első alkalommal odaítélt Nemzet Színésze címet. Az ikonfestőként is maradandó alkotásokat létrehozó – munkái megtalálhatóak a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is – Agárdy Gábor életútja számos esetben visszatükrözi azon korszakok jellegzetességeit, amelyek megadattak a számára.

2005 szeptemberében került kórházba egy színpadi baleset következtében kialakult szövődmény miatt, ahonnan már nem térhetett haza. Hosszan tartó betegség után, 2006. január 19-én, 83 éves korában érte a halál.

Fót díszopolgára

Agárdy Gábor félig-meddig otthon volt Fóton. Barátsága a Csáder családdal közismert volt, gyakran vendégeskedett náluk. Emellett a nyarakat is sokszor töltötte a városban, így nem meglepő, hogy a Fáy Présház volt Fóton a törzshelye. A kis nyaralója, ahogy ő emlegette, egy faház volt, amelybe szeretett elvonulni. Kertészkedett és néha, ha az ihlet úgy hozta, ikont is festett ott. Amellett, hogy 2004-ben a város díszpolgárává választották, halálát követően utcát is elneveztek róla Fóton. A most kihelyezett emlékmű nyolcvannyolc adakozónak köszönhetően jött létre, a Fóti Városszépítők Egyesülete jelentős anyagi támogatást nyújtott a tábla elkészítéséhez. Az emlékmű az Agárdy utca és a Hargita utca sarkán található.

forrás: dunaknyarregio.hu, fotinfo.hu, fortepan.hu