Tavaszi élmények a vadasparkban

Egyre több izgalmas program várja az érdeklődőket a Budakeszi Vadasparkban. A kalandpark és a törpevasút március 15-től hétvégenként újra nyitva tart, emellett márciusban és áprilisban több alkalommal késő esti sétákat is szerveznek. 

 Különleges séták késő esténként

A látogatók bepillantást kaphatnak a Budakeszi Vadaspark záróra utáni életébe. Az itt élő állatok némelyike éjszakai életmódot folytat, amikor a nap lenyugszik, akkor kezdik el vagy folytatják a szokásos napi rutint, ekkor esznek, játszanak, vadásznak, vagy élnek aktív „társadalmi életet”.

Az éjszakai szakvezetéseken bárki részt vehet, aki nem fél a sötétben, és szereti a kalandokat. A hátizsákban feltétlenül legyen elem- vagy fejlámpa, de a forró teával töltött termosz és a meleg öltözet is jól jön, tavasszal ugyanis még hűvösek az esték! A programot 7 éves kor felett ajánlják.

A késő esti séták időpontjai

Március 22. – „Varázslatos állatok” program, amely során olyan élőlényeket mutatnak meg a szervezők, amelyek ismerősök lehetnek a mesék, mondák világából. Boszorkányok és varázslók állataival ismerkedhetnek meg a túrázók, és olyan élőlényekkel, amelyekhez hiedelmek kapcsolódnak. A különleges séta során a vadmacska, a sakál, a holló, a róka, a patkány, a nyestkutya, a bagoly, a galamb, a gímszarvas, a farkas és a medve éjszakai életét ismerhetik meg a résztvevők.

Március 29. – Nagyvadak éjszakája. Ezen a napon az érdeklődők sétát tehetnek a Bagoly soron és a Nagyvadas körletben, ahol a macskabaglyok, a hóbaglyok, a fülesbaglyok, a kuvik, a sünök, az őz, a muflon, a vaddisznó, a dámszarvas, a medve, a farkasok és a gímszarvas záróra utáni életével ismerkedhetnek meg.

Április 5. – „Varázslatos állatok” program

Az eseményeken való részvételről bővebb információ a vadaspark honlapján érhető el: https://budakeszivadaspark.hu/hirek/ejszakai-szakvezetes-2024-tavasz/

 

Kalandos programok indulnak újra március 15-től

Március 15-től hétvégenként, 10 és 17 óra között újra nyitva tart a kalandpark és a törpevasút.

A törpevasutat 2022. október 21-én mutatták be a közönségnek, mint a Budakeszi Vadaspark legújabb attrakcióját. A keskeny nyomtávú, kifejezetten gyerekeknek készült kisvasút mintegy kétszáz méter hosszan szállítja utasait a kalandparkkal szemben lévő területen.

A kalandparkot a magasságot, izgalmakat kedvelőknek alakították ki gyönyörű erdei környezetben, 6 különböző nehézségű pályával várják a látogatókat. A 60 állomásos, komplex akadálypálya minden korosztálynak kihívást jelent, a hidak, függő- és csúszópályák szórakozást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak is.

Bővebb információk: https://budakeszivadaspark.hu/kalandpark/

https://budakeszivadaspark.hu/hirek/torpevasut/

Képek forrása: turistamagazin.hu