Mikulás a Medveotthonban
December 3-án különleges program várja a Veresegyházi Medveotthonba látogatókat. Ezen a téli reggelen az intézmény kapui kinyílnak, hogy meghívják a Mikulást váró családokat egy varázslatos rendezvényre – olvasható a medveotthon honlapján.
A december 3-ai rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik és egészen 13 óráig várják az érdeklődőket. Az esemény keretében kicsik és nagyok egyaránt találkozhatnak a Mikulással, aki a kandalló mellett várja a látogatókat. Érdemes a fényképezőgépet is magunkkal vinni, hiszen a programon lehetőség lesz közös kép készítésére is az öreg szakállassal😊.
A rendezvény során nemcsak a Mikulással való találkozás hoz örömet a résztvevők számára, de további meglepetésekkel is készülnek a szervezők: a program során megismerkedhetünk a szánhúzó kutyákkal, bemutatják a gyerekek által készített legjobb Mikulás-rajzokat, a Varázserdőben pedig manós játékok várják a legkisebbeket – írják a rendezvény hivatalos programjában.
Ha a Mikulással való találkozás után még marad energiájuk a kicsiknek, akkor akár a Polar Expresszt is kipróbálhatják, ami 14 év alatt ingyenesen vehető igénybe a rendezvény idején. Fontos tudni, hogy a Mikulás nem érkezik egyedül Veresegyházra. Vele tartanak a Zsákbamanók is, akik garantálják, hogy mindenki valami meglepetéssel térjen haza. Legyen szó nagyszülőkről, szülőkről vagy gyermekekről, a Kandallós Mikulás program minden korosztálynak felejthetetlen élményeket ígér.
Borítókép: illusztráció