Gyermekprogramok a Skanzenben

Nemrégiben kezdetét vette a nyári szünet. Sokaknak már fix programjuk van táborok, utazások formájában. De azoknak sem kell csüggedniük, akik kicsit késében vannak a programtervezésben. A szentendrei Skanzen idén is gazdag kikapcsolódási lehetőségekkel várja a gyerkőcöket.

Hetedhét napközis tábor

A ma már hagyományokkal rendelkező egész nyári programsorozatot idén is megrendezik. Június 27. és augusztus 26. között várják a 6-12 éveseket, heti turnusokban. A táborozók öt nap alatt tevékeny részesei lehetnek a jellegzetes paraszti munkáknak, kézműves tevékenységeknek, mozgásos és dramatikus játékoknak. Nyolc tájegységben ismerkedhetnek a paraszti és mezővárosi társadalom múltjával. A skanzen nagy csűrjei, pajtái, házai kiváló helyszínt jelentenek az élményszerzéshez – esős és meleg időben egyaránt. A múzeum szabad területei, a kertek, rétek, erdő és a patak lehetőséget adnak a gyermekek mozgásigényének kielégítéséhez.

Az alábbi linken bővebb információ is elérhető, illetve azt is látjátok melyik turnus telt be és melyik szabad, melyik programot kik vezetik: https://skanzen.hu/hu/tanulas/taborok/heted7-nyari-napkozis-taborok-2022

Fazekas tábor

Az egész nyáron át tartó napközis kikapcsolódás mellett szakirányú foglalkozásokat is tartanak fiataloknak a skanzenben, együttműködve Szentendre egy másik kulturális helyszínével, a Kovács Margit Kerámiamúzeummal. A tábor ideje: július 18-22. naponta 9:30-16:00 között.

A programra várják azokat az alkotó kedvű fiatalokat – 13 éves kortól-, akik érdeklődnek a fazekas mesterség iránt, kikapcsolódásra vágynak, valami újat szeretnének kipróbálni, esetleg már meglévő fazekastudásukat szeretnék fejleszteni. Az egyhetes tábor ideje alatt a résztvevők betekintést nyernek egy fazekasműhely mindennapjaiba. A foglalkozásokon elsajátíthatják a mesterség alapvető fogásait, az eszközök és alapanyagok használatát. Régi korok hangulatát megidéző környezetben ismerkedhetnek meg a jellemző tárgytípusokkal, különböző díszítési módokkal, hogy a Kárpát-medence gazdag formavilágából merítve, ma is jól használható tárgyakká tudják alakítani a nyers agyagot.

További információ: https://skanzen.hu/hu/tanulas/taborok/fazekas-tabor-2022

 

Faműves tábor

Idén először rendezik meg ezt a különleges programot. Július 18-22. között várják azokat az alkotó kedvű fiatalokat 13 éves kortól, illetve azokat a felnőtteket, szeniorokat, akikben él a vágy a fából készült alkotásra, kikapcsolódásra vágynak, valami újat szeretnének kipróbálni, esetleg már meglévő fafaragó tudásukat szeretnék fejleszteni.

A skanzen természeti környezete, az itt található faágak ezernyi műalkotási lehetőséget rejtenek. Az erdőt járva keresik meg a résztvevők a számukra ihletet adó faágakat, melyek tárgyakként születnek újjá a kezükben. Az alkotásban, faragásban résztvevők a tábor során fejleszthetik kreativitásukat, térlátásukat, kézügyességüket, erejüket és kitartásukat.

Program:

  • Ismerkedés a fa szerkezetével, erdei sétákon ágak gyűjtése,
  • Botok, állványok, gyertyatartók készítése az ágakból
  • Hétköznapi tárgyak (fakanál, vajkenő kés, túrótörő) faragása
  • Faékszerek készítése véséssel, csiszolással

További információ: https://skanzen.hu/hu/tanulas/taborok/uj-famuves-tabor-2022

forrás: skanzen.hu