Ötletes kezdeményezés Letkésen

Aki gyakran kertészkedik találkozott már azzal a problémával, hogy a nagyra, vagy túl sűrűre nőtt növény sok kicsi részét a megritkítás után nehezen tudja hova elhelyezni. Bár a szívünk szakad ilyenkor, mégis olykor a szemétbe kerül egy-egy palánta, szerencsés esetben sikerül elajándékozni. A Pest megyei Letkésen erre a problémára találtak remek megoldást a Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai: növény cserebere akciót indítottak.

A Szobi járásban található létesítmény lelkes munkatársai az áprilisban ünnepelt Föld napja kapcsán indították el kezdeményezésüket.  A jeles dátumon egy ládát raktak ki, ahova bárki beteheti feleslegessé vált cserepes növényét, s ha egy ott lévő megtetszik neki, elviheti.

Hasonló kezdeményezés máshol is található az országban, ez a helyieket is lelkesítette, hogy van értelme ilyen próbálkozást indítani. Korábban már például Kiskunfélegyházán is létesítettek palántapontot a helyiek. A letkési ládába nem csak palántákat, de mindenféle növényt ki lehet helyezni. Egészen addig elérhető lesz a doboz, amíg igény van rá.

A kezdeményezés már az első napokban igen népszerű volt, sokan érdeklődtek a növény cserebere iránt. Sok „lakónak” már új gazdája lett, míg sok új palánta is bekerült a dobozba. A Művelődési Ház és Könyvtár dolgozóinak nem titkolt célja a kezdeményezéssel, hogy a családokat segítsék abban, hogyan tudják gyermekeiket környezettudatosságra nevelni. Fontos ugyanis, hogy a fiatalok minél kisebb korban megtanulják a környezetvédelem fontosságát, a természet, a növények szeretetét.

A növénycsere akciót kiegészítve a kezdeményezés elindítói növénypalántákat vittek a helyi óvodába, ahol azokat a gyerekekkel együtt ültették el, a kicsik pedig azóta is gondozzák, nevelgetik azokat virágládácskáikban.  Letkésen a Föld napja alkalmából az egész község összefogott és az összes utcát és külterületet együtt takarították ki a település lakói.

sokszinuvidek.24.hu